Gyakor(lat)i kérdések

Milyen problémával fordulhatsz hozzám?

Gyermekneveléssel kapcsolatos kérdések, családi konfliktusok, életvezetési nehézségek esetén bátran keress meg. Gyermek és serdülőkorban jelentkező pszichés tünetek, mint például viselkedésbeli zavarok, tanulási és iskolai kudarcok, alvás- és evészavarok, barátkozás során és szociális kommunikációban megjelenő gátlásosság vagy kontrollvesztés esetén. Minden olyan esetben, amikor azt érzed, hogy gyermeked lelki fejlődésében elakadás, visszaesés tapasztalható. Felnőttek pszichológiai tanácsadásában a szülőséghez szükséges egészséges lelki háttér megteremtésében segítelek, sokszor előfordul, hogy nem is gondoljuk, hogy ha mi szülők megerősítjük legyengült erőforrásainkat, többet adhatunk gyermekünknek is.

Mi az a szülő konzultáció?

Az első találkozásom a szülővel, szülőkkel, amely a gyermek jelenléte nélkül történik. Célja a hozott panasz átbeszélése, a gyermek eddig fejlődéstörténetének megismerése és a további megsegítésre, tanácsadásra adott javaslat.
Több éves szakmai munkám során lehetőségem nyílt társtudományokkal való szoros együttműködésre, így amennyiben a gyermek tünetei, korábbi fejlődési üteme nem pszichológiai jellegű támogatást igényel, további szakmákat, terápiákat, kezeléseket tudok javasolni.

Mi történik a szülő konzultációt követően?

Az első találkozás során a szülővel átbeszéljük a gyermeke eddigi fejlődését és a panasz, tünetek jellemzőit. Ezt követően – amennyiben szükséges – 2-3 alkalommal találkozom a gyermekkel, ahol különböző játékok és tesztek segítségével felmérem a gyermeke személyiségét, intellektusát, érzelmi-akarati életének sajátosságait, konfliktuskezelési készségeit, szorongásszintjét…stb. Ezt követően visszajelzést adok a szülőknek, a gyermek aktuális lelki, érzelmi és viselkedéses állapotáról, amely ahhoz szükséges, hogy megfelelő elvárásokkal és hozzáállással tudjanak harmonikus szülő-gyermek kapcsolatot kialakítani. Tisztázzuk közösen a viselkedésváltozás mögött meghúzódó okokat és az okok megszüntetéséhez szükséges lépéseket. Vannak helyzetek amikor csupán a nevelési elvek, eszközök módosításával a szülők önállóan képesek megbirkózni a nehéz helyzettel, de akadnak olyan esetek is, amikor a gyermek egyéni vagy csoportos pszichoterápiás ellátása javasolt a tünetek enyhítéséhez.

Miért kell felmérni a gyermekem intelligenciáját? Mire jók a vizsgálatok?

A gyermek intellektusa azt mutatja meg, hogy a tanulási folyamatban és a világ ingereinek feldolgozásában és felhasználásában milyen hatékonyan tud eligazodni, ez érinti a tanulás minden területét, nemcsak a lexikális tudás elsajátítását, hanem a szociális tanulást, viselkedés tanulást is.
Kognitív képességeinek megismerésével – mint például emlékezet, figyelem, logikai gondolkodás, érvelés, tervezés, kreativitás,
problémamegoldás és vizuális-auditív észlelés – nem csupán az iskolai tanulás nehézségeinek okait ismerhetjük meg,
hanem tanult viselkedésmintáinak összefüggéseit is.

Mit jelent, hogy nevelési tanácsadást kapok? Egyszer vagy rendszeresen?

Nevelési tanácsadás során az otthoni, családi környezetben alkalmazható nevelési eszközöket, elveket és speciális játékokat javaslok a családi harmónia, a gyermek optimális pszichés fejlődése céljából. Nevelési tanácsadás lehet egyszeri,
de általában végigkíséri a gyermek pszichoterápiáját is.

Mi történik a vizsgálatok és a terápiák alatt? Szülőként, bent lehetek?

A vizsgálatok alatt a gyermekpszichológia tudományosan megalapozott, legmodernebb eszköztárát alkalmazom. Intelligencia vizsgálatok során az életkorhoz igazodó nemzetközileg elfogadott, hazailag standardizált eszközöket használok. (Raven, WISC-IV, S.O.N., Budapest-Binet, Woodcock Johnson) Személyiségvizsgálat és lelki folyamatok megismeréséhez projektív teszteljárásokat alkalmazok, amelyek szintén tudományosan megalapozott, aktuális tesztek. Mesebefejezés, rajzolás, történet megalkotás, közös játéktevékenység során ismerem meg a gyermek aktuális nehézségei mögött meghúzódó lelki okokat. A teljesség igénye nélkül felmérem a gyermeke konfliktuskezelési módjait, megküzdési stratégiáit, pszichés terhelhetőségét, érzékenységének intenzitását, szociális alkalmazkodókészségét, szorongás- és feszültségszintjét, esetleges agresszióját, kudarctűrő képességét vagy feldolgozatlan traumáját.
A vizsgálatok során a szülő jelenléte sok esetben nem javasolt, hisz a gyermek számára a szülő az elsődleges viszonyítási pont, s a megfelelési vágya elterelheti önálló, spontán megnyilvánulásait.

Milyen hosszú egy terápia?

Ez mindig az aktuális nehézségtől, elakadástól függ. Minden terápiát olyan diagnosztikai vizsgálatok előznek meg, amelyek célja, hogy a tünetek mögött meghúzódó okokat, kiváltó tényezőket azonosítsuk. Ha tudjuk, hogy miért jött létre a probléma, akkor tudjuk szakmailag pontosan megválasztani a megfelelő terápiát. Vannak esetek, amikor egyéni megsegítés szükséges és van, amikor a csoportos terápia sokkal hatékonyabb tud lenni. A rövid terápiák általában 8-12 alkalmat, hosszú terápiák több hónapos időszakot is felölelhetnek.

Mi történik a felnőtt pszichológiai tanácsadás során? Mi az a life coaching?

Hozott panasztól, problémakörtől függően zajlanak a 50-60 perces találkozások, ahol elsősorban nem a problémával, hanem annak megoldásával foglalkozunk. Mindig akadnak nehezebb élethelyzetek, döntések, bizonytalanságok, amelyek elveszik az energiáinkat, önbecsülésünket és hatékonyságunkat csökkentik. Ezek megoldásához nyújtok szakmai segítséget, azáltal,
hogy megismertetlek önmagaddal, erősségeiddel és lehetőségeiddel.
Új, friss nézőpontból tekinthetsz az előtted álló útra, önmagadra, életedre és értékeidre. Módszereim között a pszichológia és a coaching eszközeit egyszerre alkalmazom.  Játszunk, rajzolunk, kártyázunk, kérdőívezünk vagy mesélünk együtt, hogy megismerhesd önmagad egy mélyebb szinten is. Ígérem bátorságot és magabiztosságot ad a sok élmény, hogy sikeresebben és boldogabban éld az életed.

Itt keress

Bejelentkezés menete

Pszichológiai magánrendelésem, Székesfehérvár családi övezetében találod, Maroshegyen. Időpont egyeztetés telefonon,
munkanapokon bármikor lehetséges,ha vannak nálam, később visszahívlak.

Cím: 8000 Székesfehérvár, Lugosi utca 137.

Telefonszám

E-mail cím